agyarok

"Régi" anyák nosztalgikus mondásai már voltak, most az elmúlt hetek (tényleg hetek, mert az évek nem férnének bele egy blogba sem) néhány ijesztő nevelési vakvágányaiból jön egy pár:

Balaton, öt éves kissrác a szüleivel nyaral. Labdázik, nem hangos, örül. Majd az anyjától igyekszik némi vattacukrot kikunyerálni. Anya: most már csöndesedjél és szavadat ne halljam, nem szórakozni jöttünk! (alig hallhatóan böffen fel a kérdés: akkor miért?)

Háromikres anya tízéves lányának: ne legyél hülye, ha már szép nem vagy! (pff. nincs érv. csak randa szavak tolulnak).

Játszótéri közjáték: kétéves elesik, alig nyafog miatta. Anya: na, remélem tudod, hogy ezzel vége a játszásnak. Megyünk haza, elegem van. (miből? hogy még nem tud biztonságosan állni?)

Mindhárom esetben jól szituált, ún. értelmiségi szülőkről beszélünk. Ijesztő.

És apáink, persze. Miket hallottunk a szájukból sokan? Azon kívül ugyanis, hogy a hetvenes-nyolcvanas években egyenjátékokkal, egyenmackóban játszottunk, a szülők előszeretettel szórakoztattak - nyilván a saját szülőktől tanult - nevelési célzatú szónoklatokkal. Ki hallotta a következőket?

Amíg az én házamban élsz és az én kenyeremet eszed, addig azt csinálod, amit mondok.

Én halálba dolgozom magam, elegem van a cselédségből.

Feláldoztam értetek az életemet.

A lelkemet kiteszem neked, te meg hálátlan vagy.

Etiópiában éheznek, te meg nem eszed meg a kirántott húst.

Ha kimész azon az ajtón, többet ne számíts semmi jóra!

Bezzeg az én időmben...

Mik vannak még?

(természetesen az én anyukám SOHA nem mondott ilyeneket. höhö.)