Natasa a Moszkva téri Il Trenóban romantikázott volna. A pincérnő megoldotta, hogy ne ott tegye.

Napsütés, sok munka után séta és együnk valamit, megérdemeljük. Az Il Treno a Moszkván jó választásnak tűnt. A kerthelyiségben négy néni csivitelt, elég aranyosak voltak, rajtuk kívül még egy pár révedt egymásra szerelmesen, ők is.

Két asztalon foglalt tábla, oda persze nem ülünk. Kedves pincérsrác felveszi a rendelést az italokra, vihogunk, minden jó. A fiúm odahúz a kétszemélyes asztalhoz plusz egy széket, hogy ne kelljen a mocsokba tennem a táskámat. 

Pincérnő jön: elvinném a széket, jöttek vendégek. (semmi kérdés, már nyúl is érte). Annyira meghökkentem, hogy ösztönösen nyúltam a táska felé, de hirtelen eszméltem: Megtennéd, hogy hozol egy másikat? Nem tenném le a földre, nagyon koszos. - Foglaltak az asztalok - mondja megvetőleg. - Kettő foglalt - szakad ki belőlem, van még legalább hat. - Jó, akkor majd hozok az idősektől, jó? - kérdezi és arcon csap a mitképzelsztemagadrólbazdmeg nézés. 

Ó, ne fáradj, inkább a számlát kérem! Ő hangos sóhajjal (szerintem cöcögve, de ez már lehet, hogy a rosszindulat) elhalad és lamentálni kezd a pultnál az idegesítő picsáról vendégről, rólam.

Limonádét gyorsan letoltuk, hangulatot mesterségesen fenntartottk és tíz forint borravalót hagyva áthaladtunk a szomszédos Trombitás kerthelyiségébe baromi jót enni. Ott ugyan műanyagok a székek és nincs puccos pizza, de eddig minden alkalommal kedves és segítőkész pincérekkel találkoztunk. Akkor is. 

Tudom, hogy nem basztunk ki nagyon az Il Trenóval azzal, hogy nem ott költöttük el a kb. 5000 forintot, de legalább nem basztak le felmosás helyett.