agyarok

Dó még szülés előtt nosztalgiázott egyet az orvos és a védőnő idiotizmusán:

A Margit kórház esik hozzánk a legközelebb, a választott nekem jutó orvos éppen nem volt bent a 12. héten, de P. doktor evállalta az ultrahangot. Mikor elkezdte abajgatni a hasamat, megkérdezte, hogy mit szeretnénk, lányt vagy fiút. Őszinte ember vagyok, úgyhogy bevallottam, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, mert gyereket szeretnénk, nem fiút vagy lányt. Az úr dünnyögött egy kicsit, majd közölte (nem viccesen, teljesen komolyan): hááát, nem tudom, hogy ezt gyereknek lehet-e nevezni, ugyanis lány.

Mivel az orvosom úgyis más, egyébként meg pár nap múlva megszületik a FIAM, nem ragoznám tovább, bár, ha nem kezdő kismama vagyok és megszeppent, talán megkérdezem, hogy vajon a nagytiszteletű orvos vajon kitől született és ha anyától, amire elég komolya az esély, akkor vajon őt sem tartja-e embernek, "csak" nőnek.

A sorozatban második sokk a védőnő egyik előadása volt. Hat nő és néhány elfogódott kispapa halgatta végig ugyanis a hosszú percekig tartó kirohanást arról, hogy a császár - úgy egyáltalán a császár, nem a tervezett - mennyire ostoba és felelőtlen és veszélyes és még ki tudja, milyen dolog. Soha, senki ne is gondolkodjon az ő körzetében arról, hogy császárral szül, mert neki megvan a véleménye azokról a nőkről, akik a szülés szentségét megbecstelenítik. Majd hosszan ecsetelte a lehetséges kockázatokat. (Nem, nem szeretném, ha császároznának, de nem szeretnék rettegni sem attól, hogy adott esetben ez történjen.)

Nem sokkal később egy minimál vizsgálat után - eredmény még nem is volt - komolyan leült velünk beszélni arról, hogy akkor most, hogy ez a vizsgálat nem fog sikerülni, gondolkozzunk el azon, hogy mennyire sérült gyereket vagyunk hajlandóak bevállalni.

Azt hiszem, akkor lettem kezdő, romantikus álmokat ringató kismamából mindenre felkészült és tüskés könyvmoly, aki nem hagyja, hogy ijedtében elvetéljen. (itt szeretném megköszönni a leendő apának, hogy tartotta bennem a lelket és elősegítette ezt a folyamatot).

Márton szerencsére makk egészséges, lehet, hogy császárral fog megérkezni, de talán nem is baj, mert mégiscsak "gyerekünk" lesz. 

Balesetet csak a lakóhelyünkön szenvedjünk vagy legalább könyörögjünk az életünkért. Zümm esete az ügyeleteken.

Valamikor késő este 2010-ben, modern korban, modern emberek közt. Na, ja. Törésgyanús láb egy fiatal srácnál. Jó, ő is hülye, mert úgy gondolja, ráér ezt megnézetni másnap. A másnap sosem jó. Nehezen, de megérti, értemegyünk, döcög és kattog az apámtól kölcsönkért, szülést is beindító ugrálással közlekedő kisbusz.

Telefon az internet szerint ügyeletes kórháznak. Remek, a balesettől több, az otthonunktól azonban pár perc távolságra fekvő kórház - ami nem utolsó jelen esetben, hiszen valószínűleg új lakót kapunk az éjszakára, és nem biztos, hogy saját lábán fog meglátogatni bennünket a vizsgálat után - kedves telefonos emberkéje megnyugtat bennünket, vihetjük azonnal a fiatalt. Száguldunk, amennyire a kisbusz engedi (semennyire,de örülünk a haladásnak). 

Fiatalember lába valóban érdekes formát öltött, ha nem fájna neki, gyurmázni lehetne vele. De fáj. Szemétség. Érkezés a kórházba, a központban már nem a kedves telefonos hang birtokosa vár bennünket. Igazából senki nem várt bennünket, sőt. 

 - A baleset hol történt?

 - A tizenegyedik kerületben.

 - Akkor minek jöttek ide?

 - Mert a telefonban azt mondták, működik itt ma éjjel az ügyelet, és jöhetünk, emellett itt lakunk 2 percre.

 - Ha a tizenegyedik kerületben történt a baleset, nem tudunk mit kezdeni a beteggel.

 - Akkor a tizennegyedik kerületben történt a baleset, csak rosszul ejtettük.

 - A betegnek hol van bejelentett lakhelye?

 - Mezőtúron.

 - Akkor mit keresnek itt?

 - Pesten élünk. Mi a tizennegyedik kerületbe vagyunk bejelentve, de a beteg egyetemista, és vidékről származik.

 - Az minket nem érdekel, nem tartozik ide a beteg, menjenek máshová.

 - Attól mert valaki vidéki, és itt szenved balesetet, maguk szerint akár meg is dögölhet? - na, jó, ez tényleg nem kedves hangvételben hangzott el.

 - Kivételesen megkérdezzük a doktor urat, mit lehet ilyenkor tenni.

Néhány lépést sétálva a doktor úr szobájában elhangzik a történet a recepciós előadásában, majd nyitott ajtó mellett, jól érthetően a doktor úr válasza:

 - Ha nem könyörög az életéért, küldje el.

A recepciós a stíluson enyhén változtatva közölte, hogy a második kerületbe kell elvinnünk a beteget - aki addigra már csak segítséggel tudott egy lábon ugrálva mozgásnak nem nevezhető valamit csinálni.

Budapest, nemrég felújított kórház 2010-ben. Este 11-kor indultunk lábszármentő utunkra. Hajnali háromra már otthon is voltunk. Köszönjük a segítséget.