agyarok

Balesetet csak a lakóhelyünkön szenvedjünk vagy legalább könyörögjünk az életünkért. Zümm esete az ügyeleteken.

Valamikor késő este 2010-ben, modern korban, modern emberek közt. Na, ja. Törésgyanús láb egy fiatal srácnál. Jó, ő is hülye, mert úgy gondolja, ráér ezt megnézetni másnap. A másnap sosem jó. Nehezen, de megérti, értemegyünk, döcög és kattog az apámtól kölcsönkért, szülést is beindító ugrálással közlekedő kisbusz.

Telefon az internet szerint ügyeletes kórháznak. Remek, a balesettől több, az otthonunktól azonban pár perc távolságra fekvő kórház - ami nem utolsó jelen esetben, hiszen valószínűleg új lakót kapunk az éjszakára, és nem biztos, hogy saját lábán fog meglátogatni bennünket a vizsgálat után - kedves telefonos emberkéje megnyugtat bennünket, vihetjük azonnal a fiatalt. Száguldunk, amennyire a kisbusz engedi (semennyire,de örülünk a haladásnak). 

Fiatalember lába valóban érdekes formát öltött, ha nem fájna neki, gyurmázni lehetne vele. De fáj. Szemétség. Érkezés a kórházba, a központban már nem a kedves telefonos hang birtokosa vár bennünket. Igazából senki nem várt bennünket, sőt. 

 - A baleset hol történt?

 - A tizenegyedik kerületben.

 - Akkor minek jöttek ide?

 - Mert a telefonban azt mondták, működik itt ma éjjel az ügyelet, és jöhetünk, emellett itt lakunk 2 percre.

 - Ha a tizenegyedik kerületben történt a baleset, nem tudunk mit kezdeni a beteggel.

 - Akkor a tizennegyedik kerületben történt a baleset, csak rosszul ejtettük.

 - A betegnek hol van bejelentett lakhelye?

 - Mezőtúron.

 - Akkor mit keresnek itt?

 - Pesten élünk. Mi a tizennegyedik kerületbe vagyunk bejelentve, de a beteg egyetemista, és vidékről származik.

 - Az minket nem érdekel, nem tartozik ide a beteg, menjenek máshová.

 - Attól mert valaki vidéki, és itt szenved balesetet, maguk szerint akár meg is dögölhet? - na, jó, ez tényleg nem kedves hangvételben hangzott el.

 - Kivételesen megkérdezzük a doktor urat, mit lehet ilyenkor tenni.

Néhány lépést sétálva a doktor úr szobájában elhangzik a történet a recepciós előadásában, majd nyitott ajtó mellett, jól érthetően a doktor úr válasza:

 - Ha nem könyörög az életéért, küldje el.

A recepciós a stíluson enyhén változtatva közölte, hogy a második kerületbe kell elvinnünk a beteget - aki addigra már csak segítséggel tudott egy lábon ugrálva mozgásnak nem nevezhető valamit csinálni.

Budapest, nemrég felújított kórház 2010-ben. Este 11-kor indultunk lábszármentő utunkra. Hajnali háromra már otthon is voltunk. Köszönjük a segítséget. 

Ha Mihály családjának nincs autója és nem hajlandóak bevinni őt és egy másik mentőre váró beteget a kórházba vele, akkor. De bevitték.

Mihály 62. Van baja, például kevesebb veséje van, mint nekem, de emellett még élne, amit nem csodálok. Szeret ott lakni, ahol, még mindig, pedig a helység (és az egézségügy) majdnem kinyírta. (A falu, ahol él az M5-ös egyik lehajtójától, kezdő jogsival is éppen 5 percre van. Bp-től a lehajtó uszkve 40-50 km)

Hétfőn rosszul lett. A végtagi zsibbadás, a légszomj és a kidülledt szemek megijesztették a családját, hívták az ügyeletet. Az orvos meglátta és azonnal hívtra a mentőket, valami baromira nem stimmel, infarktusgyanú is akár. 

Hol a beteg? Ott? Három óra múlva tudunk kiérni. (!)

A háziorvos ebbe talán még bele is egyezett volna, szerencsére a család egyik agilisabb tagja behisztizett, elragadta a telefont és szolíd anyázás után megoldási javaslattal állt elő a diszpécsernek. Beteszem az autóba a papát és beviszem C-be, a kórházba, hm? Ami ezután jött, az olyan, amit nehezen lehet kommentálni.

Diszpécser némi megkönnyebbüléssel a hangjában beleegyezik a papa személyautón való szállításába, majd zavar nélkül beközöl. Ha már úgyis mennek C-re a kórházba, asszonyom, tegyék már meg, hogy a faluban várakozó, egy ideje már a mentőre váró másik beteget is behozza!

Bevitte. Ezbazmeg. Nincs ilyen. Van ilyen.

via tumblr